Szeretem és ismerem magam. Olyan nagy ,,bűn" volna ez?
No, persze nem volt mindig így, megjártam én is annak a ,,poklát", mikor mások kénye - kedve szerint tengettem életem, mikor mások akarták megmondani, ki vagyok.
Jó lecke volt, de sikerült kitörnöm belőle. Hozott némi veszteséget magával, de a nyereség, amit adott, kárpótolt mindenért...
Fontos lettem magamnak, azt hiszem, ez adott igazán szárnyakat. Ez segít abban, hogy mások elé azt tárjam, aki valóban vagyok.
Az ,,igenember"-ből már nemcsak igenek szólnak, határozottan cseng a nem is, ha a helyzet azt kívánja meg.
Értékrendemből nem engedek, mosolyom őszinte, könnyemnek oka van, tudok kérni, ha kell, megköszönni, ha a helyzet úgy hozza, beköszönni helyekre, ahol szívesen látnak, elköszönni attól, kinek számára teher vagyok.
Hiszek a szeretetben, a kedves szóban, és mosolyog a szívem, ha ezeket viszont is megkapom.
Hivatásban, magánéletben, léptemnek súlya van, és megállok, viszontlátást mondok mindannak, mindazoknak, amik vagy akik ebben megállítanának
Az életem persze nem mindig fenékig tejfel, de az önismeret a bajban is megsegít, és a szeretet, melyet magam iránt érzek, remélhetőleg lépésről lépésre juttat el azokhoz az emberekhez, helyekhez, ahol mindezt ,,saját adóvevőjükkel" felismerik.
Köszönöm, jól vagyok...
,,Nem az vagyok én, akit a tükörben látok, hanem aki a tükörbe néz."
( Müller Péter )
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
