A fiú... jó értelemben véve kicsit fura figura, a nőnél iratkozott be a könyvbirodalomba. Rögtön hangsúlyozta, hogy nagyon szeret olvasni, és hogy ezentúl rendszeresen találkozni fognak, mert suli után gyakran beugrik majd.
Valahogy nem ,,trendi" manapság megnyilatkozni... mintha szégyen lenne mosolyogni, egy jó nagyot kacagni... tiszta szívből szeretni... ne adj Isten bele sóhajtani a világba, hogy valaki hiányzik.
Hiszem, hogy a szeretetnek gyógyító ereje van, annál is inkább, mert, bár eddig is volt rá példa az életemben, az utóbbi egy-két hét történései még inkább megerősítették ebbéli hitemet.
A hattyúk egy életre választanak párt maguknak… a hattyúk egy életre választanak párt maguknak:
ez a mondat ismétlődik már órák óta fejemben, úgy, ahogyan a hullámok vissza-visszatérően csapódnak a parti kövekhez.
... hogy hagytam elrepülni, hogy öntörvényűsége erre az elhatározásra juttatott.
... hogy szeretetemet börtönnek érezve, mindig elvitte magával azt, amit éppen akkor adott.... mindig maradt egy űr a ,,mennyei mannák" után.
Legyen friss. Legyen sokszínű. Legyen vicces is, elgondolkodtató is. Szóljon mindenkinek. Legyen egy tér, ahol mindenki talál magának valamit, ami érdekli. Legyen ez egy placc.