Valahogy nem ,,trendi" manapság megnyilatkozni... mintha szégyen lenne mosolyogni, egy jó nagyot kacagni... tiszta szívből szeretni... ne adj Isten bele sóhajtani a világba, hogy valaki hiányzik.

A szavak néha elcsépeltek, a mosolyok hamisak... mögöttes tartalmuk üres, semmit mondó, ezért hát néha visszahúzódunk és így várjuk a csodát.

Nekem nem esik jól ez a ,,trendi"... a szótlankodás... a ,,találd ki a gondolatom, ha akarod" hozzáállás...

Én örülök, ha valaki azt mondja: Rég láttalak, jó, hogy most megint!
Engem boldoggá tesz, ha szabadság után munkatársaim örömmel fogadnak és érzem annak őszinte mivoltát.

És igen, vállalom, hogy ünnepibe öltöztetett szívvel megyek le a gyerekeim elé érkezésük előtt jó pár perccel, ha megtudom, hogy most indultak... azért meg főleg nem haragszom, ha a kedves szájából azt hallom: hiányoztál és mindezt még szeme csillogásával is tetézi.

Szótlankodás. Rohanó, önző életmód. Önostorozások.

Tényleg megéri, hogy ki nem mondott szavainkat magunkban hordozva éljünk?

Lehetsz bár gazdag és sikeres, vagy nem éppen jómódú...
... szavak nélkül az élet mit sem ér, mert azok, ha jók, felemelnek, ha netán rosszak, azokból pedig okulsz.