A fiú... jó értelemben véve kicsit fura figura, a nőnél iratkozott be a könyvbirodalomba. Rögtön hangsúlyozta, hogy nagyon szeret olvasni, és hogy ezentúl rendszeresen találkozni fognak, mert suli után gyakran beugrik majd.

S tényleg így is tett.

Kölcsönzött, a határidőt mindig betartotta, s ha valami miatt nem tudott jönni, már szinte hiányolták... udvariasságát, furaságát, kedvességét mindannyian szívükbe zárták, lénye mindannyiuk szívét mosolyogtatta.

Olvasók és könyvtárosok ,,kapcsolata" azonban, szinte természetesnek mondhatóan, általában csak a könyvtárra korlátozódik... a kinti élet rohanásában a legtöbb esetben simán elmennek egymás mellett.

Jóleső kivételek azonban mindig akadnak, ilyen kivétel volt a fiú is. 

Hisz ki számítana arra, hogy a buszpályaudvari forgatagban, csomagokkal álldogálva, buszra várva, egy ismerős hang örömteli hangon ráköszön, s üdvözlésképp őt is és idősödő édesanyját is kedvesen megöleli? 
Néhány kedves szó, ragyogó mosoly, s a furcsa fiúval aki épp csak jött, s aztán ment is, boldogságot hagyva maga után, elrobogott a busz, el, hazafelé.